A Béke Zarándoklat március havában Gyulára látogatott el. A korábbi helyszíneken vendéglátóink Sai csoportok voltak, ám ezúttal főként nem Baba hívekből álló emberek fogadtak bennünket. A magyar szívélyes vendégszeretet most sem maradt el, mely túlmutat valláson, hiten és hovatartozáson. Ugyanazzal a nyitottsággal, odafigyeléssel fogadtak bennünket, mintha régi ismerősök volnánk. Reményke, a csoport vezetője két alkalommal is járt Babánál, így a program számára nem volt ismeretlen, sőt egy picit visszahoztuk neki India ízét. A szombati Véda- és bhajan éneklésre 40 ember gyűlt össze, többségük olyan, akik még sosem vettek részt hasonló rendezvényen. *leadl* E lelkigyakorlati formából származó energia itt is mindenféle érzeteket váltott ki az emberekből, ahogyan azt mi is megtapasztaltuk a kezdetekben. Voltak olyanok, akik nem tudták végigülni a két órás programot, ám akadtak olyanok is, akik úgy rákaptak az ízére, hogy azóta már más rendezvényünkön is részt vettek. Számunkra tanulság volt, hogy a bhajanok idején felszínre törő érzetekről is többet kell beszélnünk, hogy az újonnan érkezők megértsék, mi is történhet az energiaszint hirtelen emelkedésével.

A vasárnapi faültetéshez is szép számmal összegyűltünk, és a munkából kivette a részét apraja és nagyja egyaránt. A munka jó hangulatban telt, minden egyes fa a vízen kívül néhány Gayatri mantrát is kapott, biztos, ami biztos alapon. S mivel többségében dió fát ültettünk, így a mantra „Dhijó jó nah prahcsódáját” sora külön értelmet nyert:)